Nehézfémek, amiktől nagyon nehéz megszabadulni

Egy homeopata orvos és NES terapeuta gondolatai, tapasztalatai a 

nehézfémekkel.

 

Mi az, ami nem méreg?
Paracelsus (Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus Von Hohenheim alkimista, orvos, csillagász, (1493-1541)) fogalmazta meg azt a néhány mondatot, amelyet a toxikológia, a méregtan őstanának tartunk:
„Mi az, ami nem méreg? Minden anyag méreg és nincs semmi méreg nélkül. Egyedül a dózis határozza meg, hogy mi nem mérgező.”
Ez az idézet számomra nagyon fontos, hiszen a homeopátiában nap mint nap használunk olyan növényeket, állati mérgekből készült szereket, és például toxikus nehézfémeket is, amelyek a hétköznapi használatukban, eredeti koncentrációjukban alkalmazva akár halált is
okozhatnak, mégis a homeopátiás gyógyszerelkészítés szabályai szerint gyógyító szerré, gyógyszerré válnak.
Manapság egyre többet lehet hallani az ún. nehézfém terhelésről, és talán arról is, hogy ha már egyszer az emberi szervezetbe bekerültek, akkor meglehetősen NEHÉZ tőlük megszabadulni. Ezek a fémek a mindennapi környezetünkben megtalálható élelmiszerekből,
vegyszerekből, ipari anyagokból, és használati cikkekből pl.(játék Ha nagy mennyiségben kerülnek az emberi szervezetbe, akkor akut, életveszélyes, mérgezési tüneteket okozhatnak. Ez utóbbi tünetek általában nagyon jól ismertek, jól leírtak az orvosi szakirodalomban és ilyenkor csak az azonnali kórházi kezelés segíthet (ha idejében bekerül) a pácienseken. Ezekkel az un. akut mérgezési tünetekkel sok könyvben, főként a bűnügyi regényekben, történelmi dokumentumokban is lehet találkozni. A homeopata orvosok különösen a XVIII-XIX. században nagyon pontosan lejegyezték a mérgezési tüneteket, származzon akár állati eredetből ( kígyómarás), akár nehézfém mérgezésből. A homeopátiára jellemző módon nem csak a testi, hanem a lelki, és mentális tünetek is feljegyzésre kerültek.  Manapság a legtöbb esetben azonban a krónikus évek, évtizedek óta fennálló és évek alatt kialakuló, nem súlyos akut mérgezési tünetekkel jelentkező krónikus mérgezések jelentik, jelenthetik a legnagyobb kihívást. Ennek az állapotnak a megítélése, már sokkal vitatottabb az orvosi körökben. A tünetek szerteágazóak lehetnek, jelentkezhetnek többek között pszichés, mentális területen, de akár testi tünetekkel (krónikus gyulladások) is találkozhatunk. Kezdjük az elején és tekintsünk át néhány alapfogalmat. Nézzük át először, hogy mit is jelent ez a fogalom, hogy nehézfém? A fogalom, mint nehézfém tulajdonképpen a periódusos rendszer több elemére ráillik. A nehézfém fogalma fémes tulajdonságokkal rendelkező kémiai elemek nem pontosan meghatározott csoportjára utal; nagyjából az átmenetifémek egyes félfémek, lantaniodák és A „nehéz” is meglehetősen relatív fogalom, nem egy konkrét értékhez való mérés alapján történik. A toxikussággal, illetve a környezeti ártalmakkal összefüggő értelmezés szerint általában az ólom, kadmium, higany, arzén tartozik a nehézfémek közé, de sokszor ide sorolják pl. a szobahőmérsékleten mindössze 2,70 g/cm³ sűrűségű alumíniumot is. Az orvoslásban a toxikus fémeket tekintik nehézfémeknek, atomsúlyuktól függetlenül: a „nehézfém mérgezés” jelentheti túlzott mennyiségű vas, mangán, alumínium, higany, kadmium vagy berillium (a negyedik legkönnyebb elem) bevitelét, vagy akár az arzénét,ami valójában félfém. A definíció kizárja a bizmutot, ami az egyik legnehezebb stabil elem, alacsony toxicitása miatt. A dezodorokban található alumínium és az amalgám tömésben lévő higany együtt káros is lehet. Tekintsük át most részletesebben azokat a lehetőségeket, ahonnan a nehézfémek származhatnak. Környezeti ártalom (nehézfémek) A nehézfémek az ipari termeléssel és mezőgazdasági műveléssel, a közlekedéssel és háború során valamint természeti katasztrófa (ipari katasztrófa) miatt kerülhetnek az emberi szervezetbe. Most azokat a környezeti mérgeket vizsgáljuk, amelyek a földművelési, kertészeti, állattenyésztési tevékenységgel valamint az élelmiszer-feldolgozás közvetítésével jutnak az élelmiszerekbe, az ivóvízbe és innen az emberi szervezetbe. A nehézfémek közé tartoznak a következők: higany (Hg), króm (Cr), kadmium (Cd), kobalt (Co), nikkel (Ni), ólom (Pb), ón (Sn), réz (Cu), cink (Zn), wolfram (W), hogy csak egy párat említsünk. Sok nehézfém nemcsak elemi formában, hanem különösen oldható sói alakjában erősen mérgező hatású lehet. Még nem egészen ismert módon a természetben – például a vizekben, üledékes kőzetekben, a levegőben, növényekben – feldúsulhat, ahonnan bekerül a táplálékláncba, az élelmiszerekbe és végső soron az emberi szervezetbe. Az utóbbi időben ez a probléma a figyelem központjába került. Tovább bonyolítja ezt a kérdést az a tény, hogy bizonyos fémek nem nélkülözhetők az élő szervezetek számára. Gondoljunk csak arra, hogy a mangán létfontosságú enzimek alkotója, a kobalt a B12 vitamin központi eleme, a vas a hemoglobin alkotója, a vanádium az alacsonyabb rendű növények számára fontos. De ezek is megárthatnak, ha a kelleténél több van belőlük, és bizonyos körülmények között mérgezővé válhatnak. Fő vonásokban ma már ismerjük azt, hogy az élő szervezetekbe milyen módon épülnek be a fémionok, de arra, hogy egyes élő szervezetek miért képesek bizonyos fémeket akár milliószorosára feldúsítani elfogadható választ adni még nem tudunk. Éppen ezért fontos tudnunk, ismernünk azt a nehézfém koncentrációt, amit a szervezet elbír, ami nem okoz gondot, úgy is mondhatjuk, hogy küszöbérték, mert e felett már mérgezési tünetek léphetnek fel. Az ivóvízre vonatkozó néhány érték a következőkben olvasható. Az értékek azt mutatják, hogy 1 liter ivóvízben hány milligramm a megengedett az illető fémből (mg/l). Ezek tehát a következők: 0,001 mg/l higany, 0,05 mg/l ólom, 0,05 mg/l arzén, 0,005 mg/l kadmium, 0,1–0,5 mg/l mangán. Kísérleti állatokkal, nyulakkal etették a különböző nehézfémeket tartalmazó növényeket és vizsgálták, hogy milyen szervben rakódik le. A következő eredményeket kapták: a kadmium a májban és a vesében, a higany a szívben, az ólom a tüdőben, a molibdén a vázizmokban, a szelén a májban rakódott le. Természetesen nem csak kísérleti állatok, hanem emberi példák sokasága is rendelkezésre áll már, és bizonyított az akár akut, akár krónikus lerakódásuk egyes szervekben és természetesen a betegséget okozó oki szerepük is ismeretes. 

A növények közül főként a gyökérzöldségek, hagyma, sárgarépa, burgonya veszik fel a nehézfémeket, ezen kívül a spenót, sóska, saláta és a káposztafélék a kadmiumot és a nikkelt képesek feldúsítani a szervezetükben, és emiatt egyszerre nagyobb mennyiségben is belénk kerülhetnek.
Az emberi szervezetben a nehézfémek elsősorban a májban (kadmium, réz, cink, kobalt) és a vesében (kadmium, réz, cink és higany) halmozódnak fel.
A továbbiakban azokról a nehézfémekről lesz szó, amelyeknek káros hatására csak az utóbbi idők kutatásai derítettek fényt.
Kadmium
A kadmium a legtoxikusabb nehézfémek egyike. A feldolgozó üzemekből, színes műanyagokból és festékekből (sárga) valamint az utóbbi évtizedekben használt műtrágyákból kerül talajba, ahol nem bomlik le. Felveszik a növények (gabonák, rizs), bekerül a táplálékláncba ( halak és kagylók) és végül az emberi szerv táplálékláncba, az élelmiszerekbe és végső soron az emberi szervezetbe. Az utóbbi időben ez a probléma a figyelem központjába került. Tovább bonyolítja ezt a kérdést az a tény, hogy bizonyos fémek nem nélkülözhetők az élő szervezetek számára. Gondoljunk csak arra, hogy a mangán létfontosságú enzimek alkotója, a kobalt a B12 vitamin központi eleme, a vas a hemoglobin alkotója, a vanádium az alacsonyabb rendű növények számára fontos. De ezek is megárthatnak, ha a kelleténél több van belőlük, és bizonyos körülmények között mérgezővé válhatnak. Fő vonásokban ma már ismerjük azt, hogy az élő szervezetekbe milyen módon épülnek be a fémionok, de arra, hogy egyes élő szervezetek miért képesek bizonyos fémeket akár milliószorosára feldúsítani elfogadható választ adni még nem tudunk. Éppen ezért fontos tudnunk, ismernünk azt a nehézfém koncentrációt, amit a szervezet elbír, ami nem okoz gondot, úgy is mondhatjuk, hogy küszöbérték, mert e felett már mérgezési tünetek léphetnek fel. Az ivóvízre vonatkozó néhány érték a következőkben olvasható. Az értékek azt mutatják, hogy 1 liter ivóvízben hány milligramm a megengedett az illető fémből (mg/l). Ezek tehát a következők: 0,001 mg/l higany, 0,05 mg/l ólom, 0,05 mg/l arzén, 0,005 mg/l kadmium, 0,1–0,5 mg/l mangán. Kísérleti állatokkal, nyulakkal etették a különböző nehézfémeket tartalmazó növényeket és vizsgálták, hogy milyen szervben rakódik le. A következő eredményeket kapták: a kadmium a májban és a vesében, a higany a szívben, az ólom a tüdőben, a molibdén a vázizmokban, a szelén a májban rakódott le. Természetesen nem csak kísérleti állatok, hanem emberi példák sokasága is rendelkezésre áll már, és bizonyított az akár akut, akár krónikus lerakódásuk egyes szervekben és természetesen a betegséget okozó oki szerepük is ismeretes. A növények közül főként a gyökérzöldségek, hagyma, sárgarépa, burgonya veszik fel a nehézfémeket, ezen kívül a spenót, sóska, saláta és a káposztafélék a kadmiumot és a nikkelt képesek feldúsítani a szervezetükben, és emiatt egyszerre nagyobb mennyiségben is belénk kerülhetnek. Az emberi szervezetben a nehézfémek elsősorban a májban (kadmium, réz, cink, kobalt) és a vesében (kadmium, réz, cink és higany) halmozódnak fel. A továbbiakban azokról a nehézfémekről lesz szó, amelyeknek káros hatására csak az utóbbi idők kutatásai derítettek fényt. A kadmium emésztési és kiválasztási zavarokat okoz, máj- és vesekárosító tulajdonságú. Emeli a vérnyomást, vérszegénységet okoz, hatással van a szaporító szervek működésére, a csontok ásványi anyag tartalmának az elvesztéséhez is vezethet. Egy 70 kilogramm súlyú felnőtt ember napi kadmium felvétele nem haladhatja meg a 0,07 milligrammnyi mennyiséget. A sertés- és marhamáj különösen sok kadmiumot tartalmazhat, már 10 dkg-nyi máj elfogyasztásával is túlhaladhatjuk a fenti megengedett egynapi értéket. Megállapítást nyert az, hogy a kadmium a szervezet számára igen fontos fémek, úgynevezett kationok anyagcseréjét gátolja, mint amilyen a kalcium, a cink és a réz. A kadmium felszívódása a gyomor-béltraktusból igen gyors, lerakódása után a vesében és a májban még évek múlva is kimutatható. A kadmium felhalmozódása a szervezetben gyengíti az immunrendszert, akadályozza a vas anyagcsere folyamatot, tüdőgyulladásra, tüdőtágulatra és a hörgők gyulladására, ízületi gyulladások kialakulására hajlamosít, illetve elősegíti ezeknek a betegségeknek a kialakulását. Csontrendszer, idegrendszer és nyálkahártya károsító hatása van. Felhalmozódása folyamán általános tünetei pl. a fáradtság, ingerlékenység, szomjúságérzet fokozódása. Állatkísérleteknél kadmiummal idézik elő a prosztata rákot. A dohányzók kadmium terhelése jóval nagyobb. A füstből a tüdőn keresztül a kadmium nagy hatásfokkal jut be a szervezetbe. A kadmium rákkeltő hatása tovább növeli a dohányzók daganatos megbetegedésének kockázatát. A haj vagy a vese kadmium tartalmának mérésével elég nagy biztonsággal lehet megkülönböztetni a dohányzókat a nemdohányzóktól. Az amerikai, japán és svéd emberek vesekérgének kadmium szintje azt mutatja, hogy a kadmium tartalom az emberek 50-60 éves koráig nő, s ezután csökkenni kezd. Megfigyelhető az is, hogy a japánok veséjének kadmium tartalma több mint kétszerese az európai illetve amerikai embereknél mérhetőnek. 

A kadmium homeopátiás gyógyszerképének fő jellemzői:
Főként a cinkkel együtt fordul elő a természetben. A neutronokat tökéletesen abszorbálja. A nikkel-kadmium elem egyik komponense, a
telefonokban valamint a villamosvezetékekben is alkalmazzák.

 Eltúlzott siker, Elképzeléseivel túllő a célon: önfejű
• Művészetével túllő a célon: mesterkélt, A művészeti alkotás ismételgetése:
reprodukciók hamisítása
• A művészet beszennyezése, A kultúra ellenségei: kultúrbarbárok, A művészet
hanyatlása, A befolyás hanyatlása: erőtlen, A túlzás a becsület elvesztéséhez vezeti.

• Az élsportoló  

Félelmei: magasság, szűk helyek, fellépés, előadások, sötétség
Elmeállapot: elfelejti a részleteket, elfelejti, hol vannak a dolgok, eltéveszti a szobákat és az
időt, szétszórt, zavart, ügyetlen, mozgáskorlátozott
Hangulat: gőgös, közömbös, érzelemmentes, hideg, kemény, türelmetlen, labilis, nyugtalan,
izgatott, túlérzékeny, vidám, nevetős, komoly, komor, sírós
Általános rosszabbodás: 5 és 17 órakor
Testi panaszok: rosszindulatú daganat, szarkóma, hang, tüdő, szív panaszok, gyomor, here,
ovarium és prosztata megbetegedések. Vesecsatorna betegsége, a vizeletben cukor, foszfát és
fehérje. Nyakpanaszok, kar panaszok. Csontritkulás, csonttörés.

ólom 

Az ólom természetes összetevője a földkéregnek, nyomnyi mennyiségben előfordul a talajban, növényekben és a vízben is.
Az emberi tevékenység nélkül jórészt kötött formában maradna, a bányászat és az ipari tevékenység eredményeként a környezetben egyre jobban szétterjedt és egyre mérgezőbbé vált. szerencsétlenségünkre a kijuttatott ólom sokáig megmarad a környezetben, nem bomlik le, s nem veszít toxicitásából. Az ólom a bányászat, az ércfeldolgozás, az ólmozott benzin és az ólomtartalmú festékek, nyomdaipar révén került a környezetünkbe az emberiség legutóbbi 8000 éves történetében. A toxikus nehézfémek közül az ólom sok gondot okoz és okozott főleg az ólommentes benzin bevezetése előtt, de még mai napig is számottevő környezetszennyező nehézfém. Az emberi szervezetbe az ólom az élelmiszerekből ( növények, saláták, gabonák) az ivóvízből, tejből valamint a levegőből kerül. Ez naponta elérheti a 0,3 mg-ot is. A használati tárgyak közül mindenképpen említést érdemelnek az ólommázas edények. (Számos mérgezés oki tényezői voltak.) A belekbe jutott ólom jó része aránylag gyorsan kiürül, kisebb része viszont a csontokba és a hajba épül be, elenyésző része jut a májba, ha itt halmozódik fel, annak súlyos következményei lehetnek, ólommérgezés következik be, megemelkedik a vér
ólomszintje (ennek normális értéke 0,03 mg ólom 100 milliliter vérben).
Anyagcsere-zavarokkal jár, vérszegénységhez vezet.
Az ólom felhalmozódásával összefüggő betegségek az agyvelőgyulladás és a környéki ideggyulladás. Krónikus ólommérgezés esetén idegrendszeri zavarok lépnek fel, mert az ólom a központi
idegrendszer működését is befolyásolja. Jó ezt megszívlelni és különösen gyermekeinket védeni az ólommérgezéstől, ne feledjük el a
kisgyerek – miután alacsony – az utcán azt a levegőt lélegzi be, ahol a legtöményebb az ólom.A felhalmozódás során (idült, elhúzódó módon) kialakult ólommérgezés rontja a férfiak nemzőképességét (lassítja a spermiumok mozgását, candida betegséget és szexuális panaszokat, izom és csont-fájdalmakat, emésztőrendszeri zavarokat, májpanaszokat, vérszegénységet, idegrendszeri panaszokat, illetve fáradékonyságot és ingerlékenységet okoz. Súlyosabb esetben már göcsös fájdalmakat vált ki az izmokban (ólomparalízis) és az ízületekben (ólomköszvény-elősegíti a húgysav lerakódását az ólom), gyomorban és bélrendszerben (ólomkólika), az arc hamuszürke elszíneződését (ólomkolorit) és súlyos vese és idegrendszeri tüneteket okoz, általános legyengülést és étvágytalanságot hoz létre az ólom telítettség.Gyermekek esetében tanulási nehézségek és az ún. Teleki tünet - lógó csukló alakulhat ki. Az ólommérgezettség kimutatható a vérből (25-50 μg/dl már tüneteket okozhat), hajból és akörömből.Az ólom eliminációja (kiürülése, kiválasztódása) a szervezetből igen lassú folyamat, a széklettel és a vizelettel ürül ki csekély mennyiségekben. Az ólom veszélyessége a terhes nőkre és magzatukra legalább száz éve ismert, tudták, hogy a kerámiaüzemekben ólomtartalmú mázzal dolgozó nők gyermekei rövid életűek.A legérzékenyebbek az ólommérgezésre a gyermekek. Náluk az ólom 50%-a felszívódik, míg a felnőtteknél csak 5-10%. A fiatal korosztály érintettségének modernkori kutatása négy szakaszra bontható.

Az első 1892-re tehető, amikor Brisbane-ben, Ausztráliában Sydney A.J. Turner a gyermekkórház orvosa számos gyereknél ólommérgezést állapított meg, akiknél a korábbi diagnózis agyhártyagyulladás volt. Az ólmot végül is a házakban használt festékben találták kiderült, hogy a kedvelt bel és kültéri ólomtartalmú festékek a ház porába kerülnek, s a gyerekek mérgezését okozzák. A kutatók fáradozásának eredményeként 1914-ben betiltották Ausztráliában az ólomtartalmú festékek alkalmazását a házakban. Ugyanebben az évben számoltak be először az Egyesült Államokban gyermekkori ólommérgezésről.

A második nagy előrelépés a probléma kezelésében és felismerésében 1943-ban történt. Dr. Randolph Byers bebizonyította, hogy az egyszer már ólommérgezéssel kezelt gyerekek, akik túléltek egy akut ólommérgezést súlyos tanulási és viselkedési problémával terheltek.

A harmadik szakasza a kutatásnak a 70-es, 80-as évekre tehető. Ekkor számos kutató bebizonyította a “csendes ólom dózis” negatív hatását az intelligenciahányadosra az IQra. A csendes dózis azt jelentette, hogy ez az ólommennyiség nem produkál súlyos klinikai tüneteket, a gyerekek nem kerülnek akut mérgezéssel kórházba, nem okoz esetleg fájdalmat sem. Hatása „csak” viselkedési zavarban, tanulási nehézségben és más idegrendszeri problémákban nyilvánul meg.

Ma már a negyedik fázisnál tartunk, a szabályozás elismerte a “csendes ólom dózis”veszélyességét, igyekszik kizárni a környezetünkből az ólmot. Stratégiai kérdéssé vált a gyerekek megóvása az ólom mérgező hatásától. Előtérbe került a megelőzés, kötelező jellegű az ólom mérése a középületekben, fokozottan ügyelnek a gyermekjátékok ólomtartalmára.  

A kutatások egyre inkább azt igazolják, hogy a legalacsonyabb mért érték sem hatástalan, a legkisebb mennyiség is káros. Különösen a gyerekek veszélyeztetettek. Az ólom az agy és az idegrendszer és a vese maradandó károsodását okozza. Ez együttesen tanulási roblémát, halláskárosodást, fejfájást, magas vérnyomást, visszamaradott fejlődést, emésztési problémát, izom és ízületi fájdalmat eredményez. Az ólom felhalmozódik, akkumulálódik a szervezetben, és hatása egész életre szól. A károsodás rendszerint irreverzibilis, a mérgezésre a magzat, a kisgyermek és a terhes anya a legérzékenyebb. Az ólom a méhlepényen keresztüljutva a magzatot is károsítja, minden 50 ppb-s növekedés az anya vérólom szintjében duplájára növeli a spontán vetélés valószínűségét. A gyermekeknél minden 100 ppb-s növekedés az intelligenciahányadost 4-7 ponttal csökkenti. A felnőtteknél a keringési rendszer különösen érzékeny, már a legkisebb kimutatható ólomterhelés is vérnyomás emelkedést okoz. Az idült ólommérgezés hat az idegrendszerre, a vérképzőrendszerre, s keringési rendszerre, a vesére, károsítja a szaporodási és az emésztő rendszert.

Vízimadarak veszélyben
Vadászat és horgászat. Ha mellé megy a lövés, akkor is halálos lehet. A vízimadarak felcsipegetik az ólomsörétet és hamarosan ólommérgezésben elpusztulnak.
Az Ólom homeopátiás gyógyszerképének főbb jellemzői:

Mentális pszichés kép: lustaság, apátia, érzelemmentesség. Nagyon rendszeretőek, és dühösek, ha nincs rend körülöttük. Szeretik a számítástechnikát, jó szakemberek. Keményen dolgoznak, felelősségteljesek. Félnek a büntetéstől, félnek, hogy elbocsájtják őket a
munkahelyükről. Szereti a tiltott dolgokat, vágyik rájuk, ha már megkaphatja azután már nem érdekes számára. Gyerekes, felelőtlen. Súlyos neurológiai problémák lehetnek, gyilkosságról szóló téveszmékkel együtt. Bőbeszédűség neurológiai tünetekkel. Nyugtalanság.
Erőszakosság, bántalmazás is megjelenhet. Szereti a luxust, nehéz feladnia. Szűkszavú,lakónikus.

Testi panaszok: Szorulás, ólom kólika, fájdalmak a köldök körül. Görcsök, vádligörcs. Vérszegénység. Zsíros bőr. Zsibbadás és fájdalom együtt jelentkezik. Csuklás. Epilepszia.
Végtag paralízis. Csukló ejtés, paralízis. Parkinson kór. Motoneuron betegség. Paralízist követő atrófia. Érelmeszesedés, agyvérzés. Bűzös lábizzadás. Végbél görcs. Nefrózis szindróma. Zsíros szívizom degeneráció. Bal kamra megnagyobbodás, cardiomyopátia.

Általános tünetek: Görcsös, összehúzó, kisugárzó fájdalom. Fázósság. Erős nyomásra javuló panaszok. Nem szereti a halat, kívánja a sós, édes dolgokat és a rozskenyeret

Higany
A higany egyetlen fontos előfordulása és forrása a cinnabarit (HgS), ami a korábbi vulkáni tevékenység vonulatai mentén található. A leghíresebb és legkiterjedtebb lelőhelyek a spanyolországi Almaden környékén vannak, ahol az ércek higanytartalma a 6–7%-ot is elérheti, és ezek kitermelése már az ókori Római Birodalom idején elkezdődött. Az egyéb
lelőhelyek – amelyek többnyire kevesebb, mint 1% higanyt tartalmaznak – a korábbi Szovjetunió, Algéria, Mexikó, Jugoszlávia és Olaszország területén találhatók.

A higany mérgező tulajdonsága már régóta ismeretes, a szervezetből lassan ürül ki, így felhalmozódik. Az emberi szervezetben baktériumtörzsek hatására szerves higany vegyületté
alakul át, ez igen mozgékony, könnyen eljut bármely szervhez, szövethez, ahol lerakódik, emiatt nagyon veszélyes. Könnyen kapcsolódik kéntartalmú fehérje természetű anyagokhoz,
ezért sokféle biokémai reakciót gátol. Ennek tulajdonítható az is, hogy a hajban halmozódik fel, melynek köztudottan nagy a kéntartalmú fehérje összetevője. A fogíny károsodását, a fogak kihullását, emésztési rendellenességeket, veseproblémákat, komoly mérgezési tüneteket
okozhat, mely ingerlékenységgel, reszketéssel, memóriazavarokkal jár, növekedési rendellenességeket okozhat. Higany felhalmozásával összefüggő betegségek akárcsak az ólom esetén az agyvelőgyulladás és a környéki idegek gyulladása. A növények ezerszeresére, a gerinctelen állatok százezerszeresére dúsíthatják a higanyt  a szervezetünkben. Sajnos ennek okát és hatásmechanizmusát egyelőre még nem ismerjük. Higany kerülhet a szervezetünkbe halak, kagylók elfogyasztásával. Higanyos hőmérők, lázmérők eltörésével, illetve a mai háztartásokban higany tartalmú kompakt fénycsövek eltörésekor.

Higany az orvoslásban  A higanyt az orvostudomány széles körben alkalmazta, illetve alkalmazza, megtalálható pl. a
hőmérőben, egyes hashajtókban és oltóanyagokban fertőtlenítőszerben, egyes húgyhajtóban. A fogtömésnél használt amalgámot ma már nem szabad használni, de évtizedeken keresztül
folyamatosan mérgezte (és mérgezi a még ki nem cserélt tömés) a tömésanyagból kiváló higanygőz az emberi szervezetet (amalgám: higanyötvözet, foncsor, mely a higanynak és fémreszeléknek (ezüst, cin,cink és réz) dörzscsészében dörzsöléssel előállított elegye.
Képlékeny állapotban kerül a fogakba, ahol megkeményedik).
A nehézfémek, mint a higany is, mivel elsősorban a bélrendszerben, emésztőrendszerben (és vesében csontokban, agyban, bőrben) raktározódnak el, és nagy mértékben felelősek pl. a candida gomba betegség, streptococcus és staphylococcus infekciók és a reflux betegség kialakulásáért, az immunrendszer gyengüléséért, a stressz-tűrőképesség csökkenéséért, így a higany mint a fogtömések fő alkotója(50%), önmagában indikálhatja és fenntarthatja ezen állapotokat. A higany a vizelettel, nyállal és a széklettel ürül ki a szervezetből. Ma már, ha lehet, nem alkalmazzák hőmérők formájában sem a higanyt, mert ha eltörik a hőmérő, a higany kis gömb formában szétgurul (vagy a bőrrel érintkezve felszívódik), és ha nem találják meg, akkor folyamatosan engedi ki magából továbbra is a higanygőzt. Ez veszélyes leginkább a gyermekek esetében és a kórházakban, ahol egyébként is legyengültek a betegek. A higany megtalálható azonban pl. az ivóvízben, a levegőben, a halakban, és a permetező szerekben is. Maró hatású vegyületei közül a leggyakrabban a szublimát és a higanycianid okoz mérgezést, melynek tünetei: fémes szájíz, fokozott nyálelválasztás és szomjúságérzet, égető görcsös nyelőcső és gyomor- bélfájdalom, kezdetben fehér, majd véres hányadék, véres és hasmenéses széklet, hideg verítékezés, ájulások. A nagy koncentrációjú higanyfém-gőz belégzése tüdőgyulladást hoz létre. Enyhébb tünetek jelentkeznek idült, elhúzódó mérgezés esetén: fogínygyulladás, foghullás, bélhurut, ingerlékenység, emlékezési és koncentrálási nehézség, ideggyulladások, remegés, koraszülés, magzati deformitások, általános leromlás. A tüneteket súlyosbíthatja az alkohol és a dohányzás (nikotin)! A higanyvegyületek közül messze a legmérgezőbbek a szerves higanyvegyületek, mint a metil- és etil-higany. A magas koncentrációjú higanygőzök okozta hosszú távú terhelés a szervek közül az agyat károsítja leginkább. A metil-higany-mérgezés a központi idegrendszert érinti azonnal. Szervetlen higanysók okozta krónikus terhelések esetében a vesekárosodások kerülnek előtérbe. A központi idegrendszer egyes részei kívül esnek a védelmet jelentő vér-agy gáton, és megtámadhatja őket mind az elemi, mind a szervetlen higany. Különösen a hipofízis (agyalapi mirigy) van ennek közvetlenül kitéve. A hipofízis irányítja a test szinte valamennyi szervének és mirigyének működését. A központi idegrendszeren kívül elhelyezkedő idegek, például a trigeminus és a faciális nevű idegek, valamint a szem és a pajzsmirigy különösen érzékenyek a higany támadására. Miközben készítik vagy kifúrják az amalgámtöméseket, eltörik egy hőmérő, vagy folyékony higannyal dolgozik az ember, higanygőzök szabadulnak fel, amelyek lecsapódnak az orr és a garat területén, s az idegeken és a véredényeken keresztül közvetlenül az agyba, ott pedig elsősorban a hipofízisbe (agyalapi mirigybe) jutnak. A higany szétroncsolhatja az idegszálak myelinburkát. Az idegsejtek szétroncsolódásával jár a sclerosis multiplex, a Parkinson- és az Alzheimer-kór is. A szervezet anyagcsere-folyamatában keletkező további károsodások a higanynak az enzimeket érintő mérgező hatására vezethetők vissza. A higanyhoz hasonló nehézfémek kiszoríthatják a cinket kötéseiből, és így leblokkolhatnak számos enzimrendszert. A cink mint Co-faktor (aktivátor) nélkülözhetetlen az emberi testben előforduló több mint 80 enzimhez. A bécsi Boltzmann Intézet kimutatta, hogy az amalgám okozta lokális terhelés az egész szervezet allergiás reakciójához vezethet. Az amalgám tartós negatív hatásának egy allergiás, immunológiai esemény lehet az elsődleges következménye. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a fogászati rendelőkben dolgozó szakszemélyzet körében mutatkozó allergiás megbetegedésekről számol be. Az amalgámból származó higany autoimmun reakciók kialakulásához járulhat hozzá, elsősorban a vesék és az idegek esetében, valamint kromoszómaaberrációkhoz, rendellenes kromoszómaosztódáshoz és kontaktallergén hatásokhoz vezethet. Az állatkísérletek során a higany rákkeltő hatására is fény derült. A krónikus higanymérgezés azért különösen alattomos, mert a mérgezés kezdetétől akár 15 év is eltelhet, mire egyértelműen megmutatkoznak a tünetek. A toxikológiában járatlan beteg, orvos vagy fogorvos aligha tudja felfedezni az ok és a hatás közti összefüggést. A korai tünetek: bágyadtság, nyomás a fejben, végtagfájdalmak, gyomorpanaszokra,hasmenésre vagy puffadásra való hajlam, instabil keringés, frontérzékenység. A nem specifikus tünetek heteken, hónapokon vagy akár éveken át is jelentkezhetnek, mielőtt további mérgezési jelenségek társulnának hozzájuk, mint például az égető izomfájdalom, ízületi fájdalom, ínygyulladás, torokfájás, piros torok, száraz száj, nyálkahártyavérzés, gyomor- és bélpanaszok, hányinger, hányás, hasfájás, vese- és májkárosodás, látás- és hallászavar, szívritmuszavar, alacsony vérnyomás, vagy érgörcs okozta magas vérnyomás, hideg kéz, láb, orrhegy, összpontosítási zavarok, hidegrázás, szédülés, izomgyengeség, depresszió, erős idegés fejfájás (migrén, káprázó szem). A higanymérgezés pajzsmirigy-nagyobbodáshoz és fokozott jódfelvételhez, illetve a megnőtt fogyasztás miatt jódhiányhoz vezethet. Az amalgám vagy más fogászati fémek okozta terheléseket néhány évvel ezelőttig még nagyon nehezen lehetett kimutatni, mert a fémek összetevői lerakódnak a test raktáraiban, és csak rövid ideig (míg le nem rakódtak) lehet kimutatni a vér- és vizeletvizsgálatokkal. Súlyos higany-, réz-, ezüst-, ón- vagy palládium mérgezések esetén is megtörténhet, hogy „normálisak” a vér- és a vizeletértékek. Bizonyára ezzel a ténnyel magyarázható, hogy gyakran nem ismernek fel krónikus nehézfém mérgezéseket, és továbbra is alkalmaznak a fogászatban mérgező anyagokat. Még néhány éve is csak halottaknál tudták kimutatni a szövetekben levő raktárak emelkedett fémtartalmát. Mivel a metil-higany elsősorban az emberi hajban mutatható ki, gyakran elemzik a hajszálakat. Tanulmányok eredményeként kiderült, hogy a metil-higany körülbelül 250-300-szor erősebben dúsul fel a fejbőrben, mint a vérben. A szervetlen higany ellenben alig dúsul fel a hajban. A hajelemzések azonban hozzávetőleges értékkelszolgálnak a közép- és hosszú távú higanyterhelésről   

Autizmus
Az autizmus egy olyan tünetegyüttes, amelyet szociális, érzékelési és kommunikációs zavarok, rutinszerű viselkedés és szokatlan mozdulatok jellemeznek. Friss járványtani kutatások szerint minden 80 amerikai gyermekből egy érintett. Higannyal való érintkezés olyan immunrendszeri, érzékelési, idegtani, mozgásközponti és viselkedési zavarokat okozhat, mint amelyek meghatározzák az autizmust vagy ahhoz kapcsolódnak. A hasonlóság kiterjed az ideganatómiára, a neurotranszmitterekre és a biokémiára is. A számos oltásban megtalálható thimerosal (magyarul még tiomersal, thiomersal néven is
szerepel) nevű tartósítószer az egyik fő forrása a gyermekek szervezetében levő higanynak, akik első két életévükben olyan nagy mennyiséget kaphatnak belőle, amely meghaladja a
biztonsági előírásokat. Az autista spektrumzavar (Autistic Spectrum Disorder, ASD) egy idegfejlődési szindróma és 36 hónapos kor előtt jelentkezik. Kórmeghatározó kritériumok: a kapcsolatteremtés és a
kommunikáció képességének fogyatékossága, ismétlődő és sztereotíp viselkedés. Az autizmus fontos ismérvei még a mozgási és értékelési zavarok. Bár az autizmus kora csecsemőkorban is felléphet, a legtöbb autista gyermek legalább néhány hónapos vagy egyéves koráig. normálisan fejlődik. Ezután következik be a hanyatlás, azaz a képességek elvesztése vagy a fejlődés leállása. Újabban az amerikai Élelmiszerügyi és Gyógyszerészeti Hivatal (Food and Drug Administration, FDA) és az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (American Academy of Pediatrics, AAP) megállapították, hogy a gyermekkori védőoltások során a csecsemőkbe és gyermekekbe fecskendezett higany meghaladja a kormány által előírt határértéket, akkor is, ha összesítjük az adagokat, és akkor is, ha csak egy-egy oltást nézünk. Az oltásokban jelenlevő higany a thimerosalból (TMS) származik. Ennek a tartósítószernek a 49,6%-a etilhigany. Mivel az autizmust és a higanymérgezést hasonló tünetek és élettani rendellenességek jellemzik, és mivel az oltásokban higany van, ezért azt feltételezik, hogy az autizmus regresszív formája tulajdonképpen a higanymérgezés egy másik változata. Egyéb jelenségek is a higanymérgezés és az autizmus közötti kapcsolatot támasztják alá, mint például: a tünetek röviddel az oltás után lépnek fel, az autizmus gyakorisága együtt növekszik az oltások számával, az érintett személyek neme közötti arány hasonló a két betegségnél. Az autizmusra magas öröklődési hajlam jellemző, hasonlóan a kis dózisú higanyra való genetikai érzékenységgel. A legtöbb sejt úgy válaszol a higanytámadásra, hogy módosítja a glutation (GSH), metallotionein, hemoxigenáz és más stresszfehérje-szinteket, az idegsejtek hajlanak arra, hogy „kifejezetten elégtelenül válaszoljanak a támadásokra”, következésképpen kevésbé képesek eltávolítani a higanyt és hajlamosabbak károsodni a higany miatt. Bizonyos vizsgálatok szerint az autisztikus spektrumzavarban szenvedő gyermekek vérében a Glutathion szint alacsonyabb az egészséges gyermekekénél, és ennek következtében a nehézfém méregtelenítés hatásfoka elmarad az egészséges gyerekektől. Mivel az agyban és a májban van a legtöbb Glutation ezért itt jelennek meg főként a károsodások. A fejlődő agyban a higany akadályozza az idegsejtek vándorlását, csökkenti a sejtosztódást, akadályozza a mikrocsövecskék funkcióját, és csökkenti az idegi sejtadhéziós molekulák számát Az autizmus felfedezése és gyakoriságának növekedése tükrözi a thimerosol bevitelét és elterjedését az oltásokban. A gyermekek bizonyos százalékát érintő acrodynia története azt mutatja, milyen súlyos betegség származhat abból, ha látszólag jóindulatúan kis adagban higanyt adnak be a gyermekeknek. Ez a beszámoló annak a valószínűségét is megalapozza, hogy a higanynak kóroktanilag jelentős szerepe lehet az autizmus kialakulásában, és ez a higany a thimerosalból származik. Mivel az autizmus és a higanymérgezés között kiterjedt hasonlóságok vannak, nagy a valószínűsége az összefüggésnek. Mivel fennáll ez a lehetőség, ezért a thimerosalt ki kellene vonni az összes gyermekkori védőoltásból. Mivel talán már minden 80 gyermek közül egynél autizmust állapítanak meg, ezen a nagy és láthatólag növekvő népességen segítene, ha kifejlesztenék a higanymérgezés gyógykezelését, a különböző nehézfém-kivonási gyógymódokat. A higany ( Mercurius solubilis) homeopátiás gyógyszerképének főbb jellemzői: rengeteg szifiliszes katonát kezeltek higanyos kenőcsökkel, krémekkel és emiatt rengeteg mérgezés történ. Hahnemann a homeopátiás Mercurius használatával elkerülte a mérgezést és rengeteg katonát, beteget gyógyított ki a szifiliszből. Mentális, pszichés tünetek: Sietősség, türelmetlenség. Impulzív viselkedés. Erőszakos, elviselhetetlen. Utazni akar. Lassan válaszol a kérdésekre. Életunt. Gyenge a memóriája, mindent elfelejt. Nincs akaratereje. Koravén. Mindig nyöszörög, panaszkodik. Úgy érzi, hogy lassan múlik az idő. Anarchista. Forradalmár. Harcol, kiabál, vitatkozik. Általános tünetek: Könnyen kimerül. Könnyen lesoványodik. Vér panaszok, vérszegénység. Gennyesedésre való hajlam. Ödéma, különösen a kezek és az arc. Oltások miatt kialakuló betegségek. Izzadások elnyomása miatti panaszok. Időjárás változástól kialakuló tünetek. Nyálfolyás. Bűzös, véres, gennyes váladékok. Arzén A fémarzén nem mérgező, az arzéntrioxid és az arzénessav azonban igen, s ezeket megtalálhatjuk pl. egyes falfestékben, féreg -és patkányirtó szerekben, színes krétában, és például az arzéngázas eljárással készült elektronikai termékek előállítása során okozhatnak ártalmat a dolgozóknak. Az arzén természetes állapotában igen sok kőzetben, ércben megtalálható (pl.- kőszén, kőolaj), de megtalálható a folyóvizekben, ivóvízben, ásványvizekben és például a tengeri halakban. A réz, cink és ólombányák és ércfeldolgozó üzemek környezetében a levegőben az arzéntartalmú porok koncentrációja tízszer magasabb, mint másutt. A világon az ipar éves arzénigénye arzén-trioxidban kifejezve 42000 tonna, amiből az USA egyedül 30000 tonnát használ fel. A arzén bányászatában Kína a világtermelés 33%-ával az első, Franciaország, Mexikó, és Belgium is jelentősek. Az USA-ban az arzén 90 %-át fakonzerválószer, CCA (réz-króm-arzenát), gyártására használják. Ezen kívül gyártanak belőle növényvédőszereket, ötvözeteket valamint elemek, üvegtárgyak és félvezetők készítésénél használják. Szerves arzénvegyületeket elsősorban tengeri élőlényekben találhatunk, ezek fogyasztása azonban nem jelent az arzénmérgezés szempontjából kockázatot. Magyarországon a Dél-alföldi térség talajvize tartalmaz a normál értéknél nagyobb mennyiségben arzént. Ez egyes becslések szerint kb.1.3 millió embert érint! A vízoldékony arzénsók a gyomor-bélhuzam nyálkahártyájáról és egyéb nyálkahártyákról (tüdő) is könnyen felszívódnak, a vér arzéntartalma a felszívódás után gyorsan csökken, a szerveké emelkedik. Végső raktározási helyek a bőrfüggelékek és a csontok, ahonnan még évek múlva is kimutatható az arzén. Az arzén kiürülése a szervezetből főleg a vizelet ürítésével történik meg, igen lassú folyamatként. Legnagyobb kárt a kapillárisokban (kis vérerekben) okozzák, főleg a vese vérereiben. A heveny arzénmérgezés tünetei: karcoló érzés a torokban, égető gyomorfájdalom, csillapíthatatlan hányás, fokozódó rizslé-szerű hasmenés, lábikragörcs, és a kínzó szomjúság, majd súlyos agyi anoxia (teljes oxigénhiány), sokkos állapot és kóma alakul ki. Idült (elhúzódó, mikor kis adagokban érintkezik a beteg folyamatosan az arzénnel, és közben még bizonyos szintű tolerancia is kialakulhat az arzénnal szemben) betegségben, enyhébben jelentkeznek a tünetek: étvágytalanság, székrekedés és hasmenés váltakozó jellegű előfordulása, a nyálkahártyák gyulladása, a talpakon, tenyéren fokozott szarusodás, a bőr fénynek kitett helyein pigmentáció kialakulása, gyors őszülés és hajhullás, sokideggyulladás érzéskieséssel és fájdalommal, vérszegénység, szellemi kábultság és általános leromlás jellemzi a tüneteket. Ha néhány mondatban össze szeretnénk foglalni azt, amit az arzénről tudnunk kell, akkor azt mondhatjuk, hogy az arzénvegyületek közül a szervetlen formák, azon belül az arzén(III)- vegyületek a legmérgezőbbek. A hétköznapi ember számára az ivóvíz arzéntartalma jelenti a legnagyobb veszélyt (különösen Banglades, India, Kína és Magyarország déli részén). Az Arzén homeopátiás gyógyszerképének fő jellegzetességei: Mentális, pszichés kép: Túlérzékeny, szorong, pedáns. Fél a haláltól, a tolvajoktól, az anyagi veszteségtől. Precíz. Gyanakvó. Ingerlékeny. Fukar, önző. Rögeszmék tolvajokkal, rablókkal. Általános tünetek: Nagyon fázós. Hajnali 1-3 között jelentkező tünetek. Maró, híg váladékok. Hányás, hasmenés. Égető fájdalmak. Bénulások. Ételmérgezések, éretlen gyümölcsök után kialakuló gyomor-bélrendszeri tünetek.

A króm

A króm modern ipari felhasználása rendkívül széleskörű, amely egyúttal nagy mennyiségű krómtartalmú termék megjelenését eredményezi a környezetben. A króm gyakori alkalmazása egyrészt stabilitásán alapszik, mivel képes megvédeni az általa bevont fémet a környezet
oxidáló hatásától, másrészt pedig kedvező fizikai tulajdonságaira épül. A króm felhasználásának legnagyobb részét a különböző krómtartalmú ötvözetekből előállított acélok (pl. rozsdamentes acél, sav- és hőálló acélok) teszik ki, amelyek sokirányú alkalmazása révén nagy mennyiségben vannak jelen az iparban, mezőgazdaságban, kereskedelemben.

A földkérget alkotó fémek között gyakoriságát tekintve a króm a tizedik leggyakoribb elem, megelőzi a nikkelt, a rezet, az ólmot és a cinket. Az emberi tevékenység révén megtalálható egyrészt a termékekben (acélban, bőrben, fémbevonatokban), másrészt az ipari hulladékokkal
(iszappal, hamuval, salakkal) szennyezésként kerül a környezetbe.

Redox Signaling Molekula

A Redox Signaling molekulák kutatás új ága, több ezer cikk jelent meg a szakirodalomban az elmúlt években. A glutation peroxidáz, és superoxid diszmutáz enzim hatásának jelentős fokozásával segítik a ejtfunkciókat, a méregtelenítést és a regenerálódást.

 

Oldal: Dr. Sasvári Ferenc előadása
ASEA AZ ÉVSZÁZAD FELFEDEZÉSE! - © 2008 - 2024 - advancinglife.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat